Grafomán vagyok, úgyhogy Ádámtól-Évától kezdem. :)
Itt a nagy ünnepek közt, volt 3 Frutty koncert. Igen, mindhármon ott voltam és igen, ha 20 lenne egyszer egymás után, akkor mind a 20-on ott lennék. :) Imádom őket, és mivel a 2018ban adott 26 koncertjükből 19en ott voltam, ráadásul 2 kivételével az 1. sorban... nyilván pontosan tudják már ki vagyok. Az persze csak hab a tortán, hogy a tourmanagerükkel még igazi Depeche Mode fanok is vagyunk, innen is megvan a kapcsolat, a szimpátia. Peti révén még inkább esélytelen, hogy a zenekar ne tudja pontosan, hogy az őrült csaj ki is az első sorban.
A második koncerten jött ki Likó művész úrból az a story, hogy is kell dalszöveget, kvázi verset írni... :) "Vedd le anyádék polcáról azt a könyvet, amit gyerekkorodban sose vettél le, azt-azt, a legszebb versek tökömtudja hányból-t... olvasgasd és azokat a sorokat, amik megtetszenek, karikázd be. Aztán a bekarikázott sorokból random rakj össze egy verset. Nem is kell hogy rímeljen, a modern cuccokban az a jó, ha nem is rímel..." és még folytatta persze az ökörködést, hogy majd kiír versíró pályázatot, meg díj lesz a gitárja stb. De persze bennem megragadt, hogy na, akkor így írok én is egy verset. :D
Anyámék polcán sincs már meg az a könyv, amire Marcell gondolt, de ugye ami a neten nem lelhető fel, az nem is létezik, simán megtaláltam egy ilyet pdf-ben, 1979ből. :D Nekem tetsző sorokat, szókapcsolatokat kimásoltam, majd nagyjából értelmes egésszé fűztem őket, itt-ott átírva az eredetiben egy-egy szót, vagy akár a saját agyamból mellé költve még néhány sort.
Ez lett belőle:
„Mert elképzeltél, létezem”
A Göncölszekér vertacél rúdjából tollat faragok,
Az űrbe röppent minden cél, kiholt vád
Virrasztott éjek vigasztaló bére
S benne az apró emberhangyák.
Holdas éj lesz a sivatagon,
Eget kémlelek néma fellegrésen
Remegő sugár-szőnyegen,
Ha villámok vonala villan.
A kidalolt vágyak rendre kihűlnek.
Vad égitestek, kozmikus csirák
A Hold elkésett csókot csurgat majd
A hamvadó Nap parazsára
Előttem is égig csapott
A csipkebokor lángja
Áramtűz aranyoz
Mellem medrébe mozdulatlan lélek-tavat
Ütemes dalba robban hangos őrület,
Jelenést tár a könyörülő est,
Tesztoszteron rockzene harsan a házak között,
Lelkem földjén álom-eke szánt.
Versek buzognak színarany gitáron.
Énekbe kezdek én is, hangom elreked,
Magamra húzva az est köpenyegét,
Hisz rajongást idézni egy dal is elég!
Az ég peremén szúró csillagok,
Így lett az, hogy a mában
A Szilveszter szitokszóként szerepel
Szótáramban.
Budapest, 2018. december 31.